3Fénykép© index.huHadházy Ákos szerint egy siófoki étteremben fotózták le a házi őrizetben lévő Schadl Györgyöt
Hadházy Ákos megosztott egy fényképet közösségi oldalán, melyről állítja, hogy Schadl György látható rajta, amint egy siófoki étteremben falatozik. Miután a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke házi őrizetben van, hivatalosan bűnügyi felügyelet alatt áll, a képviselő bejegyzése sok kérdést felvetett.
A HVG megkereste a Fővárosi Törvényszéket, amelynek szóvivője kijelentette, a rendőrség ellenőrzi, hogy az érintett betartja-e a bűnügyi felügyelet szabályait és jelen esetben nem érkezett hozzájuk jelzés. Hozzátette, hogy ezáltal a törvényszék nem tud nyilatkozni a nyilvánosságra került fényképről. Közölte, hogy nem tudják mikor készülhetett a fénykép, valamint az sem kijelenthető, hogy valóban Schadl György van-e rajta:
Ugyanakkor a szóvivő elmondta a lapnak, hogy külön engedély nélkül is elhagyhatja a tartózkodásra kijelölt helyet az érintett személy, ha a mindennapi élet szükségleteinek kielégítése céljából teszi azt. Megjegyzik, ezáltal az ebéd is ide sorolható.