3Fénykép© index.huHavasi Bertalan feljelentette Magyar Pétert
„A mai napon az I. kerületi rendőrkapitányságon feljelentést tettem Magyar Péter miniszterelnök ellen hivatali visszaélés miatt” – írta Havasi Bertalan a szerkesztőségünknek, majd hozzátette, „az elkövető a nyilvánosságban is közvetített minisztériumbejárása során szombaton hivatali helyzetével visszaélve arra adott törvénytelen utasítást, hogy a Készenléti Rendőrség vezessen ki engem a Dísz téri minisztériumi hivatali épületből, ahol a helyettes államtitkári irodám is található.”
Havasi Bertalan kiemelte, „ráadásul az állami vezetői igazolványom a felmentésemig valamennyi minisztériumhoz és közintézményhez történő belépésre feljogosított, függetlenül elnevezéstől, költözéstől, a miniszterelnök rendőri intézkedést követelő érvelése tehát semmilyen módon nem állja meg a helyét, a hatalmával való visszaélésnek, bűncselekménynek minősül.”
Végezetül felszólította Magyar Pétert, hogy az idegrendszerét próbálja meg kormányzásra alkalmas állapotban tartani, illetőleg mielőbb abba hozni.
