Hiába halt meg a vásznon L. Simon László4Fénykép© hvg.hu

Hiába halt meg a vásznon L. Simon László

, 4 hír, oldalnézet

A politikus a közösségi oldalán osztotta meg, milyen élmény volt a történelmi eposz forgatásán részt venni. L Simon László „marcona harcost” alakított, és teljes átéléssel vetette magát a tatárjárás drámai jeleneteibe, amelyeket végül a vágószobában hagytak ki a végső változatból. A politikus fotókkal illusztrálta a kulisszatitkokat, amelyek maszkos, kosztümös felvételeket mutatnak róla a harci színtéren - írja a FEOL.hu.

A miniszteri biztos elmondta, hogy bár a hősi halálát nem láthatja a közönség, a forgatás így is felejthetetlen maradt.

Nagyon élveztem a munkát. Az a néhány nap, amit a kiváló szakemberek, maszkmesterek, öltöztetők, a rendező, az operatőr vagy éppen remek színészek társaságában, többek között Eric Robertsszel tölthettem el, örök élmény marad számomra