Így kezd a Fradi a sorsdöntő, Braga elleni Európa-liga visszavágón4Fénykép© borsonline.hu

Így kezd a Fradi a sorsdöntő, Braga elleni Európa-liga visszavágón

, 4 hír, 0 oldalnézet

A Fradi az Európa-liga nyolcaddöntős párharc első felvonásán hazai pályán egészen elképesztő teljesítményt nyújtva 2-0-ra verte a papíron jóval esélyesebb, és a Transfermarkt adatai szerint nagyjából 3,5-szer értékesebb Bragát. A zöld-fehérek kedden késő délután érkeztek meg Portugáliába, ahol a kötelező mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Robbie Keane, az FTC vezetőedzője elmondta, hogy a játékosok megértették a budapesti meccs utáni üzenetét, miszerint még nem lehet ünnepelni, hiszen a 2-0 veszélyes eredmény, az ellenfél pedig komoly minőséget képvisel.

A vendégeknél korábbi sárga lapja miatt nem léphet majd pályára Kristoffer Zachariassen, aki ismét rendkívül fontos láncszem lett a Fradi gépezetében, így ő ezúttal csak a nézőtérről buzdíthatja a csapatát. A Braga-Ferencváros találkozó szerdán – magyar idő szerint – 16:30-kor kezdődik, a mérkőzésről az Origo Sport a helyszínről tudósít. A továbbjutó a görög Panathinaikosz és a spanyol Real Betis párharcának győztesével játszik majd a negyeddöntőben.

Robbi Keane végül az alábbi kezdő tizenegy mellett döntött: Gróf-Gómez-Raemaekers-Cissé-O'Dowda-Abu Fani-Júlio Romáo-Kanichowsky-Makreckis-Joseph-Yusuf