
Ilyen volt Európa legnagyobb tűzijátéka Budapesten
Este kilenc órakor elkezdődött az augusztus 20-i ünnepi programok közül leginkább várt tűzijáték a fővárosban. Szerencsére az időjárás is kegyes volt az ünneplőkhöz – számol be róla a Magyar Nemzet.
A lap tudósítása szerint a rakpartok és a belváros is megtelt emberekkel.
Volt, aki már a kezdés előtt jóval elfoglalta a szerinte legjobb helyet,
A szervezők több mint 45 ezer pirotechnikai effektet és elképesztő fényjátékot ígértek a Duna felett, amely 2025-ben is Európa legnagyobb műsora. Akik igazán exkluzív tűzijátékélményre vágynak, azoknak a Filozófusok kertjét, a Gül baba türbéjét, a Nehru partot vagy a Széchenyi-emlékművet és -kilátót ajánlották.
Mint írják, a hozzávetőlegesen 35 percesre tervezett műsor az öreg pásztor meséit folytatja Körtvélyessy Zsolt és Pápai Erika színművész hangján, akik a Szent István király megkoronázása utáni időkről, az Árpád-házi királyok korai éveiről és Szent László csodás tetteiről mesélnek.