4Fénykép© infostart.huJavier Milei lesz a budapesti CPAC sztárfellépője
, 4 hír, 0 oldalnézet
Budapestre érkezik Argentína elnöke, Javier Milei, ő lesz az egyik felszólaló a CPAC Hungary elnevezésű konzervatív konferencián – jelentette be az Alapjogokért Központ.
A rendezvényt most szombaton tartják az MTK sportcsarnokában, és bár a részletes program továbbra sem elérhető, az argentin Clarín című lap szerint Milei délután fél 5-kor lép majd színpadra.
A Telex a Clarínra hivatkozva azt írja, hogy az argentin elnök útját szerdán jelentették be, és úgy tudni, a tervek szerint pénteken érkezik Budapestre. Szombat délelőtt Sulyok Tamás államfővel, délben Orbán Viktor kormányfővel találkozik, a CPAC után pedig díszdoktori címet kap a Ludovikán, és még anznap haza is indul.