Karsai Dániel Magyar Pétert bírálta és bejelentette, hogy a Momentumra szavaz© index.hu

Karsai Dániel Magyar Pétert bírálta és bejelentette, hogy a Momentumra szavaz

, 5 hír, 0 oldalnézet

„Az Európai Unió parlamenti választásokon én a Momentumra szavazok” - jelentette be Karsai Dániel alkotmányjogász a Facebookon.

A gyógyíthatatlan ALS-betegsége nyomán az eutanázia legalizálásáért harcot indító Karsai döntését azzal indokolta, hogy liberális gondolkodású emberként eleve szimpatizál a Momentummal, ráadásul úgy véli, a párt programja egyúttal a legjobb. „Az engem szakmailag és magánemberként legjobban érintő témák meghatározóak a Momentum számára is.

A Momentumnak kiemelten fontos a jogállamiság és az emberi jogok védelme. Ezt uniós szinten is képviseli. Ami számomra az egyik döntő érv volt, hogy a választási programban az életvégi döntésekhez való jog konkrétan szerepel” - írta az alkotmányjogász, hozzátéve, Cseh Katalin és Donáth Anna szerinte bizonyított az elmúlt 5 évben.