
Két és fél éves kislány fulladt a Balatonba
Nem sikerült megmenteni annak a Csehországból érkező két és fél éves kislánynak az életét, aki 2022. augusztus 6-án, a badacsonylábdihegyi kemping strandjánál fulladt bele a Balatonba – írta meg vasárnap délelőtt a Sümegi Szó. A lap hatósági forrásokból úgy értesült, a kislány 16:30 körül merült el a Balatonban, egy matracról csúszott a vízbe.
Az esethez nagy számban kivonuló rendőrök, mentők és helyi kereső egységek mellett a kempingben tartózkodók is csatárláncban keresték a kislányt, akit másfél óra múlva találtak meg. A jelenlévő mentőegység és orvosi személyzet már nem tudott segíteni rajta.
A 24.hu megkeresésére Bertók Judit, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte: a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés vétség elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben. Mivel folyamatban lévő ügyről van szó, a hatóságok egyelőre nem adhatnak több információt.