Kiálltak Donald Trump mellett az indiánok3Fénykép© infostart.hu

Kiálltak Donald Trump mellett az indiánok

, 6 hír, oldalnézet

Donald Trump ismét a politikai korrektséggel szállt szembe, ezúttal az amerikai futball világában. Az elnök kijelentette, hogy ha rajta múlna, soha nem engedte volna megváltoztatni a Washington Redskins nevét.

Az észak-amerikai őslakosokat képviselő Native American Guardians Association (NAGA) üdvözölte Trump kiállását, mondván, hogy ezzel „végre igazságot szolgáltatott az indián közösségnek”. Frank Black Cloud, a szervezet alelnöke a TMS Sportsnak úgy nyilatkozott, hogy Trump szavai „visszaigazolják mindazt, amit az indián közösség évek óta mond”. A Redskins – azaz „rézbőrűek” – elnevezés szerinte sosem volt sértés, sokkal inkább „az erő, a becsület és a büszkeség szimbóluma”. Úgy véli, Trump azok mellé állt, akiket hosszú ideje elhallgattattak:

Az elnök a történelem, az igazság és az indián hangok mellett foglalt állást.

A NAGA szerint a névváltoztatás nem a közösség érdekét, hanem kizárólag politikai célokat szolgált.