Kiderült, mikor érkezik a 13. havi nyugdíj, ekkortól várható a pénz10Fénykép© origo.hu

Kiderült, mikor érkezik a 13. havi nyugdíj, ekkortól várható a pénz

, 18 hír, 0 oldalnézet

Korábban már közölte a kormány, hogy februárban kapják meg az ellátásban részülők a 13. havi nyugdíjat. A kormányszóvivő most elárulta, hogy mely naptól számíthatnak a pénzre, azok, akiknek jár az összeg, írta meg az Economx.

A lap cikkéből kiderül, hogy a kormányszóvivő közlése szerint, szerdától várható a nyugdíjasok ellátásának utalása és kézbesítése. Vitályos Eszter a Kossuth Rádióban közölte, hogy 2,5 millió ember bankszámlájára érkezik február 12-én a 13. havi nyugdíj. Ezt követően azon személyeknek is megkezdik a postai kézbesítést, akik így kérték a járandóságukat. 2025-ben 8000 milliárd forintnyi összeget fordítanak a nyugellátások kifizetésére, ebből 550 milliárd forint a 13. havi nyugdíj.

A műsorban Vitályos Eszter arról is beszélt, hogy a kormány állandósította a 13. havi nyugdíjat, és eddig is betartották az ígéreteiket, amelyeket a nyugdíjasoknak tettek. Kitért arra is, hogy Brüsszelben folyamatosan vizsgálni akarják a jelenlegi rendszert, és változtatni akarnak rajta.