Kőnig Róbert alapítványa 4,3 milliárd forintot fizetett vissza az államnak4Fénykép© nepszava.hu

Kőnig Róbert alapítványa 4,3 milliárd forintot fizetett vissza az államnak

, 5 hír, 0 oldalnézet

Hegedűs Zsolt bejegyzésében azt írja, az alapítvány a 2025 végén számára megítélt közel 4,8 milliárd forintos támogatásból mintegy 4,3 milliárd forintot utalt vissza az államháztartásnak. Az eredetileg megítélt támogatás és a visszafizetett összeg közötti különbség hozzávetőleg 496,6 millió forint, ennek a felhasznált összegnek a tételes elszámolása még folyamatban van.

A tárcavezető felidézte, hogy Kőnig Róbertet Orbán Viktor 2025 márciusában nevezte ki a betegtájékoztatás és a betegelégedettség fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztossá. Még abban az évben létrehozta az Egészségtudatossági és Pácienstájékoztatási Alapítványt, amely a Miniszterelnöki Kabinetirodától kapta a jelentős összegű állami támogatást. Az alapítvány első nagy projektjeként egy mesterséges intelligencián alapuló pácienstájékoztatási megoldás fejlesztését jelölte meg.

A miniszter posztja szerint a támogatásból tervezett fejlesztéseket nem előzte meg megfelelő szakmai egyeztetés az egészségügyi ágazat irányításával, a betegszervezetekkel és az érintett szakmai szereplőkkel. A közel 4,8 milliárd forintos támogatás nyilvánosságra kerülése után a Betegszervezetek Magyarországi Szövetsége is kritikát fogalmazott meg a rendszerrel kapcsolatban, arra figyelmeztetve, hogy miközben az újonnan létrehozott alapítvány jelentős állami forráshoz jutott, számos, régóta működő betegszervezet komoly forráshiánnyal küzd.