5Fénykép© telex.huKulja szerint Takács Péter pert bukott ellene, a volt államtitkár szerint csak az derült ki, hogy Kulja hazudott
Takács Péter egykori egészségügyi államtitkár tavaly büntetőfeljelentést tett, és kártérítési pert indított Kulja András tiszás európai parlamenti képviselő ellen, miután Kulja egy tavalyi posztjában azzal vádolta Takácsot, hogy családja „milliárdokat szakíthatott a lélegeztetőgép-mutyiban”.
A bíróság csütörtökön elutasította Takács Péter kártérítési keresetét Kulja Andrással
szemben, azaz nem adott helyt annak a kérelemnek, amely a kifogásolt Facebook-poszttal kapcsolatban jogkövetkezmény alkalmazását kérte. Emellett a bíróság kötelezte Takács Pétert, hogy 15 napon belül fizessen meg Kulja Andrásnak 360 ezer forint (+áfa) perköltséget, illetve 31500 forint illetéket a magyar államnak.
Kulja azt mondta, a csütörtöki döntés fontos visszajelzés arról, hogy a közéleti szereplőknek a közérdekű ügyekről folytatott vitákban joguk van kérdéseket feltenni, és az általuk megismert információkat a nyilvánosság elé tárni.
