Lannert Judit: Visszatér az Erasmus a magyar egyetemekre5Fénykép© hvg.hu

Lannert Judit: Visszatér az Erasmus a magyar egyetemekre

, 5 hír, 0 oldalnézet

Visszatér az Erasmus-program a magyar egyetemekre – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebookon. A tárcavezető közleménye szerint mind a 21, eddig korlátozással érintett magyar egyetem rendelkezik érvényes Erasmus mobilitási pályázattal a 2026/2027-es tanévre, így ezeknek az intézményeknek a hallgatói is pályázhatnak arra, hogy egy-egy félévet a programban szintén részt vevő országok egyetemén töltsenek el.

Az alapítványi tulajdonba adott magyar egyetemek 2023 óta nem vehettek részt az Európai Unió által finanszírozott Erasmus oktatási csereprogramban, illetve a Horizont Europe kutatás-fejlesztési programban sem. A magyar intézmények részvételének felfüggesztésére a Magyaroszággal szembeni jogállamisági eljárással összefüggésben került sor.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke május végén Magyar Péterrel közösen jelentette be, hogy megállapodtak mintegy 16,4 milliárd euró uniós forrás felszabadításáról Magyarország számára. Von der Leyen akkor külön kiemelte az Erasmust, mint az EU egyik legfontosabb programját, amelyhez Magyarország most újra teljeskörűen csatlakozhat.