2Fénykép© nepszava.huLátogatási tilalmat rendeltek el a soproni kórházban
Az intézkedésre az akut légúti és influenzaszerű megbetegedések számának emelkedése miatt volt szükség. A látogatási tilalmat a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal határozatban rendelte el, és a döntés visszavonásig marad érvényben. A kórház hangsúlyozta: a cél az, hogy megóvják a betegeket, a hozzátartozókat és az egészségügyi dolgozókat a fertőzések további terjedésétől.
A teljes tiltás alól ugyanakkor vannak kivételek. Súlyos állapotban vagy végstádiumban lévő betegek esetében – az osztályvezető főorvossal történő előzetes egyeztetés után – engedélyezhető a látogatás. Kiskorú, illetve értelmi fogyatékossággal élő betegek mellett szintén jelen lehet a szülő, a törvényes képviselő vagy az általuk kijelölt személy. A szülészeten a vajúdás és a szülés ideje alatt egy, a kismama által megjelölt nagykorú hozzátartozó bent tartózkodhat, valamint a betegek számára továbbra is biztosított az egyházi személlyel való kapcsolattartás lehetősége.
A Soproni Gyógyközpont emellett arra kéri a betegeket és a hozzátartozókat, hogy a betegellátó szervezeti egységekben, a betegellátási területeken és a várótermekben viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot.