5Fénykép1Videó© origo.huLefokozhatták a Fővárosi Törvényszék egyik munkatársát, aki egy bántalmazott nő segítségére sietett
, 5 hír, 0 oldalnézet
A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy dr. Spira Eszter Mirjam bírósági ügyintéző ellen azért indult igazgatási eljárás, mert kiállt egy állampolgár mellett a Lehel téri aluljáróban.
A törvényszék szerint az eljárás oka az volt, hogy az ügyintéző az általa vezetett podcastokban több alkalommal politikusokról és közéleti szereplőkről tett olyan kijelentéseket, amelyeket a bíróság emberi méltóságot sértő, több esetben pedig dehumanizáló megnyilvánulásoknak tart.
A közlemény több példát is felsorol. A bíróság szerint Spira Eszter Mirjam egy ismert celebritást egyebek mellett „egysejtű lénynek” nevezett, egy országgyűlési képviselőről pedig azt mondta: „az az ember nem ember”.