Lemondott Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnöke4Fénykép© index.hu

Lemondott Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnöke

, 10 hír, oldalnézet

Lemondott Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnöke a testület keddi, rendkívüli ülésén – értesült a Telex. Szabó Péterrel kapcsolatban az igazságügyi reform miatt tartottak bizalmi szavazást, amelynek köszönhetően több bíró a függetlenségét félti, zsarolást és politikai nyomásgyakorlást emlegetve.

Egy kiszivárgott belső beszélgetésben Szabó Péter elmondta, hogy nem volt lehetőségük a kormánnyal kötött megállapodás érdemi alakítására, és hangsúlyozta: ha nem engedtek volna a minisztériumnak, elmaradt volna a fizetésemelés, a bírói függetlenséggel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: „lehet miatta kényeskedni, azonban a megállapodást el kellett fogadni.”

A bizalmi szavazást öt bíró (Félegyházi Megyesy Fatime Mária, Hild Ágnes, Kardos Dóra, Kozlovzky Ágnes, Nagy István András) kezdeményezte az elnök ellen.