Ligák Kupája – Gazdag Dániel felépült, készen áll a Messiék elleni meccsre3Fénykép© hirado.hu

Ligák Kupája – Gazdag Dániel felépült, készen áll a Messiék elleni meccsre

, 6 hír, oldalnézet

Gazdag múlt kedden sérült meg a New York Red Bulls elleni nyolcaddöntőn, és le kellett cserélni. Csapata végül 11-esekkel továbbjutott, majd – immár nélküle – sikerrel vette a mexikói Queretaro elleni negyeddöntőt is, így következhet magyar idő szerint szerda hajnalban a vendég Inter Miami elleni elődöntő.

A 27 éves játékos az M1-en elmondta: örül, hogy a félépülése gyorsan halad, mert „rosszabbul nézett ki a felvételeken, mind amilyen valójában volt.” A bal belső térdszalagja szakadt el részlegesen, amikor becsúszva próbálta megelőzni a védőjét.

Kiemelte: bízik benne, hogy az Inter Miami ellen már tud játszani. Emlékeztetett, hogy a floridai csapat az elmúlt időszakban nagy nevű játékosokat igazolt Lionel Messi, Jordi Alba és Sergio Busquets személyében, emellett új edző érkezett. Emiatt nem lehet kiindulni a legutóbbi egymás elleni mérkőzésükből, amikor a Philadelphia 4-1-re diadalmaskodott. A változások óta a Miami sokkal szervezettebben védekezik.