3Fénykép© nepszava.huMagyar kardiológus mentette meg egy utas életét a Ryanair járatán
Egy magyar kardiológusnak kellett életmentő beavatkozást végeznie a Ryanair Madridból Budapestre tartó járatán, miután egy negyven év körüli férfi a repülés közben súlyos rosszullétet szenvedett. A történtekről a Telex számolt be.
Pálfy Júlia Anna kardiológus hároméves gyermekével utazott, amikor a felszállás után nem sokkal a légiutas-kísérők egészségügyi dolgozóért kiáltottak a fedélzeten. Az orvos elmondása szerint először az orvosi igazolványát kérték tőle, és amikor közölte, hogy az nincs nála, azt a választ kapta, hogy így nem tud segíteni. Később azonban mégis hozzá fordultak, mert az egyik utas állapota gyorsan romlott.
A férfi szorító mellkasi fájdalomra, állkapocsfájdalomra és légszomjra panaszkodott, vagyis a kardiológus szerint szívinfarktusra utaló tüneteket mutatott. Az orvos elmondása alapján a személyzettől azt kérdezte, milyen orvosi eszközök és gyógyszerek állnak rendelkezésre, amire azt a választ kapta, hogy csak oxigén van a fedélzeten.