
Magyar Péter a Fideszt sejti Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
A Fidesz megpróbálta látszólag a legkisebb áldozatot meghozni a honvédelmi miniszter kiszivárgott, botrányos mondataira. Még egyszer, utoljára bemondták, hogy Gyurcsány – írta egy csütörtöki Facebook-posztjában a Tisza Párt elnöke.
Magyar Péter szerint nyilvánvaló, hogy Orbán-kormány végighazudta az elmúlt éveket, amikor békéről papolt, miközben a honvédelmi miniszter jelentette ki, hogy „szakítanak „az eddigi béketevékenységeikkel”, és átállnak a háború felé vezető út nulladik fázisára. „Vajon elhiszi-e bárki, és van-e, aki a véletlen számlájára írja, hogy a kék Fidesz vezetője véletlenül éppen a mai leleplezés napján, majdnem két évtizedes késéssel jelenti be visszavonulását?” – tette hozzá.
Gulyás Gergely a Szalay-Bobrovniczky-féle hangfelvételről: Nincs ügy, ez egy lepkefingMinden tisztségéről lemond és visszavonul Gyurcsány Ferenc, válik Dobrev KlárátólAz ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy a NER „a gyurcsányi hazugságban” fogant, és most egy másik, hasonló léptékű átverés hozta el a DK elnökének politikai pályafutása végét is. Jelezte: pártja megígérte, hogy lépésről lépésre lezárja „az Orbán–Gyurcsány korszak” két évtizedét. Ma egy lépéssel közelebb jutottunk ehhez, és már csak egy nagyobb lépés választ el bennünket a céltól.