3Fénykép© hvg.huMagyar Péter Hankó Balázst fenyegeti
Hankó Balázs néhány napig még megpróbálhat bebújni az általa utasított beosztottjai mögé, de a tettei következményét senki nem kerülheti el – írta pénteken Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon, arra utalva, hogy – mint azt az Origo is megírta – az NKA-ügyben hetedik gyanúsítottként őrizetbe vették Hankó korábbi kabinetfőnökét, Konczos Nórát.
A kormányfő posztjára a Fidesz közleményben reagált, szerintük „Magyar Péter már nem is titkolja, hogy átvette a nyomozóhatóság és az ügyészség irányítását. Magyar Péter mai posztjában bejelentette, hogy az Orbán-kormány volt miniszerét, Hankó Balázst néhány napon belül börtönbe zárja. Így már nemcsak a Fidesz szervereinek lefoglalására ad utasítást, hanem volt kormánytagok bebörtönzésére is.” Az ellenzéki párt hangsúlyozta: „a miniszterelnök önkényes eljárása, amellyel bűnüldöző hatóságoknak ad politikai utasítást, bűncselekmény, amely nem maradhat következmények nélkül.”
Mint ismert, az NKA-ügyben költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás, a megalapozott gyanú szerint az Nemzeti Kulturális Alap döntéshozó testülete 2024 decemberétől a kompetenciáját meghaladó mértékben, a vonatkozó törvényi előírások és szabályzatok megszegésével 1079, mindösszesen 17 milliárd forintot meghaladó összegű támogatásról döntött, amivel ekkora összegű vagyoni hátrányt okozott. A pénzügyi nyomozók összesen már hét embert vettek őrizetbe a pályázati kérelmek elbírálása kapcsán.