Magyar Péter szerint már jóval a Schadl-botrány kirobbanása előtt szabadulni akartak az igazságügyi tárcánál Völner Páltól
Varga Judit volt férje, Magyar Péter a Partizán rendkívüli adásában részletezte a NER-től való elszakadásának okát. Korábbi facebook bejegyzésében azt írta: „Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak” – majd keményen nekiment Rogán Antalnak. Ezzel kapcsolatban a vasárnap esti videóinterjúban megjegyezte, régóta gondolkozott azon, hogy kitálal, de mindenki óvta tőle, és nem tehette meg, amíg volt felesége vezető pozíciót töltött be a NER-ben.
Magyar Péter hangsúlyozta, hogy egész életét jobboldali, nemzeti közösségben töltötte, így ki kell mondanom, hogy ez így nem mehet tovább. A fideszes körökön belül eddig is a kritikus hangot képviselte, de csak befelé: „Mindig kifejeztem a nemtetszésemet, ha úgy éreztem, hogy nem jó irányba mennek a dolgok, néha egy mosolyt kaptam rá, de mindig megbeszéltük”.
– indokolta nyílt rendszerkritikáját.
Magyar Péter és Varga Judit korábban remélték, hogy eljön a Fideszeben egy generációváltás, ami után javulhat a helyzet, de volt felesége és Novák Katalin hétvégi lemondatása szétoszlatta az illúzióit.