Magyarország részt vesz a Béke barátai nevű csoport alakuló ülésén az ENSZ-ben, jelentette ki Szijjártó Péter
, 10 hír, 0 oldalnézet
Magyarország részt vesz a Béke barátai nevű csoport alakuló ülésén pénteken New Yorkban, a Kína és Brazília vezetésével szervezett tanácskozás fő üzenete, hogy mielőbb meg kell kezdeni a béketárgyalást az ukrajnai háború lezárása érdekében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az ENSZ Közgyűlésének napirendjét a héten az ukrajnai és a közel-keleti fegyveres konfliktus uralta, és jól látszik, hogy a világ országainak többsége békét akar.
Van egy nagy globális békepárti többség, ennek Magyarország is a része. Kevés európai ország tartozik ehhez a csoporthoz