
Már hét kínai nagyvárosba lesz közvetlen repülőjárat Budapestről
Újabb légijárat indul Magyarország és Kína között, így idén júniustól immár egy hetedik kínai nagyváros, Sencsen is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, ahova hetente két járat is fog közlekedni – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben.
A tárcavezető a Vang Veng-tao kínai kereskedelmi miniszterrel folytatott tárgyalását követően közölte, hogy új közvetlen légi összeköttetés jön létre a két ország között, júniustól Budapest és Sencsen között heti két járat fog közlekedni.
„A két ország közötti összeköttetések tovább bővülnek, és ezáltal még jobb feltételeket biztosítanak a kereskedelmi-gazdasági együttműködés fejlesztésének” – tette hozzá. Mindössze előző nap jelentették be, hogy idén nyártól Hszian is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, nem sokkal korábban pedig a járatindítást Kuangcsouba.