Megrázó hír érkezett, három újabb magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak© origo.hu

Megrázó hír érkezett, három újabb magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

, 5 hír, 0 oldalnézet

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak, ami újfent megerősíti, hogy Magyarországnak a jövőben is minden béketörekvést támogatnia kell – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton. Szijjártó Péter egyúttal hangsúlyozta, hogy hazánknak ki kell maradnia ebből a háborúból.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy Ukrajnában immár több mint négy éve zajlik egy „teljesen értelmetlen és reménytelen háború”.

Ebben a háborúban immár sajnos több mint száz magyar ember halt meg. Tegnap erősítették meg, hogy újabb három magyar áldozata van a háborúnak. Három técsői járásból származó fiatalember. Közülük ketten nősek és családosak voltak, őket a feleségük és két-két gyermekük most már hiába várja haza, és volt egy egyedülálló magyar áldozat is