2Fénykép© infostart.huMerényletkísérlet Donald Trump ellen, menekíteni kellett az amerikai elnököt
Nem utaztak Pakisztánba az amerikai elnök küldöttei, akik az iráni kormány képviselőivel tárgyaltak volna közvetve a reménybeli békemegállapodásról a hét végén. Ezt Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton.
Törölték Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember, szintén különmegbízott pakisztáni útját - mondta Donald Trump amerikai elnök a Fox News televíziónak és az Axios hírportálnak. Hozzátette, hogy ami történt, nem jelenti azt, hogy vége lenne a tűzszünetnek Iránnal.
"Nemrég szóltam a kollégáimnak, akik épp indulni készültek, hogy ne menjenek, ne utazzanak megint 18 órát csak azért, hogy üldögéljenek és a semmiről beszélgessenek. Különben is óriási a belső harc az iráni vezetésen belül. Senki nem tudja közülük, hogy ki a főnök. Ha akarnak, majd hívnak telefonon" - mondta az elnök telefonon nyilatkozva. Hozzátette: "minden kártya az amerikai fél kezében van".