Milák Kristóf nem indul Szingapúrban4Fénykép© borsonline.hu

Milák Kristóf nem indul Szingapúrban

, 6 hír, 0 oldalnézet

Ezt a 25 éves sportoló edzője, Szabó Álmos jelentette be hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. "Megbeszéltünk mindezt Kristóffal, aki jelezte az ilyen irányú szándékát, én pedig ebben támogatom őt jelen pillanatban" - jelentette ki a 45 éves szakember ahhoz kapcsolódóan, hogy a vb nevezési határideje kedd éjfél.

"Tegye mindenki a szívére a kezét, előfordult már olyan, hogy nem úgy alakultak a dolgai, ahogy előzetesen eltervezte, s itt még nem is erről van szó, mert nem úgy indultunk neki az évnek, hogy százszázalék a világbajnoki szereplés" - utalt Szabó arra, hogy Milák egy tavaly év végén adott nyilatkozatában azt mondta, Szingapúrig lát előre.

"Nem találok kivetnivalót abban, hogy Kristóf nem lesz ott a világbajnokságon, számos élsportoló, főleg a hozzá hasonlóan eredményesek választották már ezt az utat" - tette hozzá Szabó Álmos. A Milák felkészülését tavaly óta irányító edző arról is beszélt, külső szemlélőként nehéz belegondolni abba, hogy ha valaki egy olyan korszakos úszó, mint a 23-szoros olimpiai bajnok amerikai Michael Phelps világcsúcsát megdönti, mit érez utána, milyen elérendő célt talál magának, mekkora az űr, milyen irányt vesz a pályafutása.