Milliós bírságot kapott a Tesco
A GVH felidézte, 2020 őszén fogadta el a hivatal a Tesco áruházlánc üzemeltetőinek korrekciós kötelezettségvállalásait, miután a cég a vevőket megtévesztve nem tájékoztatott előre arról, hogy honlapján csak online bevásárlási szolgáltatást nyújt, nem pedig a mindenki által megszokott, szigorúbb jogi szabályozású webáruházit.
Az eljárás eredményeként a Tesco vállalta, hogy a hiányosságok korrigálása mellett valódi, országosan elérhető webáruházat fejleszt ki. Az élelmiszer-kiszállítás lehetőségeinek bővülése hatékony segítséget jelentett a fogyasztóknak a járványügyi helyzetben – hangsúlyozta a versenyhivatal.
A vizsgálat alapján a Tesco megfelelően végrehajtotta a vállalások lényegét: létrehozott és a vállalt ideig, illetve azt meghaladóan fenntartott egy minden vásárló számára elérhető webáruházat, a határozatban előírt kínálattal, amelyet a szolgáltatások különbségeit hangsúlyosan bemutató kommunikációval népszerűsített.