
Morawiecki: orosz agresszió fenyegeti az egész világot
Az egész világ az orosz agresszió fenyegetettségében él – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európa jövőjéről a németországi Heidelberg egyetemén hétfőn tartott előadásában. A jobboldali politikus kiemelte, hogy Európa történelmi fordulóponthoz érkezett, és a fordulat a kommunizmus összeomlásánál is veszélyesebb helyzetet teremtett.
Az EU jövőjéről kiemelte, hogy elutasítja az európai „szuperállam” gondolatát, és a nemzetállamok elsőségének elvét vallja. A lengyel kormányfő a 4EU+ nevű európai egyetemi szövetség szervezésében tartott előadásával tovább építi a kontinens jövőjéről szóló beszédek hagyományát, amelyet Emmanuel Macron francia államfő 2017-es párizsi és Olaf Scholz német kancellár 2022-es prágai – a Sorbonne, illetve a Károly egyetemen – elmondott beszéde alapozott meg.
Mateusz Morawiecki a szervezők által programadóként jellemzett beszédében kifejtette, hogy a nemzetek szabadságára és a szabadságjogok biztosítására a nemzetállamok szuverenitása az egyetlen garancia. Mint mondta, a nemzetállamot nem lehet mással helyettesíteni, „más rendszerek utópisztikusak vagy illuzórikusak”.