Nagy Márton fontos kijelentést tett az inflációról
A Nemzeti Tőkeholding 2023-as teljesítményét értékelte, valamint az idei terveket foglalta össze hétfői sajtótájékoztatóján Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Katona Bence, a NTH Nemzeti Tőkeholding Zrt. elnök-vezérigazgatója. A minisztert a januári inflációs adatról is kérdezték a sajtótájékoztatón, miután kiderült, csaknem három év után ismét a jegybank toleranciasávjában került a fogyasztói árindex. A tárcavezető kiemelte: a magyar kormány aktívan tett azért, hogy csökkentse az inflációt, majd hozzátette: a fogyasztás élénkülése miatt „felesleges a gazdaság túlfűtöttségével riogatni”.
Nagy Márton hangsúlyozta: megvalósult az, amit már egy évvel ezelőtt is előrejelzett, vagyis „amilyen gyorsan jött az infláció, olyan gyorsan el is tűnt”, ami annak a bizonyítéka, hogy
A miniszter szerint az energiaár, az árfolyam és az ár-profit együttes spirálja eredményezett kedvezőtlen gazdasági folyamatokat, a kormány azonban intézkedéseivel megoldotta az előállt problémát, „gyorsítva például az energiaárak normalizálását”, hogy azok a vállalati szerződésekben is megjelenjenek.