Nagy veszélyben van Britney Spears5Fénykép© velvet.hu

Nagy veszélyben van Britney Spears

, 5 hír, 0 oldalnézet

Mint megírtuk, Britney Spears még 2021-ben került ki a gyámság alól, korábban édesapja, Jamie Spears látta el ezt a szerepet, akivel nem volt túl fényes a kapcsolata. Az énekesnő erről az időszakról bővebben beszámolt önéletrajzi könyvében, amelyben úgy fogalmazott, 2008-tól kezdve, miután gyámság alá került a mentális problémái miatt, már nem volt mindenbe beleszólása.

Meg kellett növesztenie a haját, visszaszereznie a régi formáját, korán kellett lefeküdnie, valamint minden gyógyszert be kellett vennie, amit adtak neki. Ahogy írta, édesapja úgy kezelte, mint egy gyereket, és mindig azt éreztette vele, hogy soha nem elég jó – még azután is, hogy annyi mindent elért.

Apa és lánya végül a napokban egyezett meg a bíróságon, a jogi hercehurcából pedig Jamie Spears került ki győztesen. Ennek értelmében az előadónak kellett kifizetnie apja jogi számláit, ami több mint kétmillió dollárba kerül, és a saját ügyvédjére is eddig több mint négymillió dollárt költött. Egyes értesülések szerint ezen kiadások különösen megviselhetik az énekesnőt, aki már közel áll ahhoz, hogy teljesen legatyásodjon.