Navracsics Tibor szerint konfliktusok vannak az EU vezetői között5Fénykép© portfolio.hu

Navracsics Tibor szerint konfliktusok vannak az EU vezetői között

, 8 hír, 0 oldalnézet

A két pozíció összeegyeztethetetlensége az unió működését szabályozó szerződésben foglalt definícióból is adódik, mert az meglehetősen nagy teret enged a személyi ambícióknak - fogalmazott az InfoRádiónak Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, az Európa Stratégiakutató Intézet tudományos főmunkatársa.

"Miközben korábban az Európai Tanács két korábbi elnökénél, Herman van Rompuynél és Donald Tusknál azt mondhatjuk, hogy hagyományosan megfigyelhető volt egy külpolitikai irányultság, az Európai Uniót és az Európai Tanácsot ezen tagállamok állam- és kormányfői kifelé, a nemzetközi porondon képviseli, addig a Bizottság elnökei eddig nemzetközi színtérre nem vállaltak annyira aktív szerepet, mint Ursula von der Leyen, aki már hivatalba lépésekor és úgy definiálta a saját Bizottságát, mint geopolitikai bizottság, ezzel egyértelműen jelezte, hogy külpolitikai nemzetközi politikai ambíciói is vannak.

És tulajdonképpen itt ezek a ambíciók ütköznek most most már látványos módon össze."