Orbán Viktor és Robert Fico közösen ment neki az Európai Uniónak3Fénykép© infostart.hu

Orbán Viktor és Robert Fico közösen ment neki az Európai Uniónak

, 5 hír, 0 oldalnézet

A százharminc éves Mária Valéria híd Esztergomot és Párkányt köti össze, és nem csupán földrajzi kapcsolatot jelent két ország között, hanem a túlélés és az újjászületés szimbóluma is. Az építményt az elmúlt évtizedekben számos történelmi esemény érintette, és ma Szlovákia és Magyarország barátságának jelképe. Az újjáépítésről a két ország 1999-ben állapodott meg, a híd 2001-ben nyílt meg újra az Európai Unió támogatásával. Azóta minden évben közös fesztivállal ünneplik a két város lakói.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi beszédében hangsúlyozta: a magyarok azért dolgoznak, hogy a hidat soha többé ne kelljen újjáépíteni, sőt, szükség lenne egy új teherhídra is Párkány és Esztergom között. Mint mondta, a Mária Valéria híd története bizonyítja, hogy a magyarok és a szlovákok összefogva erősebbek, mint külön-külön.

A magyar kormányfő kitért a nemzetközi helyzetre is. Bírálta az Európai Unió politikáját, amely szerinte háborús gépezetté változott. Úgy fogalmazott: amikor Brüsszel békéről beszél, az valójában háborút jelent. A magyarok és a szlovákok tudják, mit jelent a front árnyékában élni – tette hozzá –, ezért most is a béke hangján kell megszólalni. Orbán Viktor szerint azok, akik a háborúban érdekeltek, álhírekkel és provokációval próbálnak destabilizálni a térségben.

Szeretném hangsúlyozni, hogy normális és jó emberek közé jöttem
Robert Fico,
Orbán Viktor és Robert Fico is beszédet mond Esztergomban