Oroszország megkezdte az észak-koreai katonák bevetését a harcokban
Az államfő szerint az észak-koreaiakat az oroszországi kurszki régióban vetették be az ukrán erők ellen, egyelőre csak ott, de Kijevnek vannak olyan információi, amelyek arra utalnak, hogy más frontszakaszokon is jelen vannak.
A harcokban jelentős számban vesznek részt közlése szerint, és a veszteségeik is nagyok. “Valójában Moszkva egy másik államot is bevont ebbe a háborúba, és ha ez nem eszkalálása a helyzetnek, akkor mi nevezhető annak?” – kérdezte Zelenszkij. Az északi katonák jelenlétéről már a dél-koreai hírszerzés is beszámolt.
A dél-koreai hírszerzés közép- és nagy hatótávolságú eszközökre gyanakszik.
A keleti országrészben harcoló ukrán erők Horticja hadseregcsoportja a Telegramon közölte: Donyeck megyében több hadállásból vissza kellett vonulniuk, mert olyan súlyos kár érte őket, hogy tovább már nem voltak tarthatók. Puskine, Piscsane és Sevcsenko településeknél az orosz erők javítottak taktikai helyzetükön – írták.