6Fénykép© nepszava.huPert indít Zugló a Bosnyák téri irodaház építtetőjével szemben
Mindeközben a két érintett cég csődeljárást kezdeményezett maga ellen.
Pert indít Zugló a Bosnyák téri beruházás ügyében, miután a kerületi képviselő-testület ellenszavazat nélkül, 18 igen szavazattal elfogadta az erről szóló indítványt - írja a hvg.hu.
A polgármester, Rózsa András álláspontja szerint a ZVK Development Kft. (ZVK) nem teljesítette a kerülettel még 2006-ban kötött, azóta többször módosított szerződésben vállaltakat. A most megszavazott döntéssel az önkormányzat bíróságon érvényesítené az ebből eredő igényeit.
A vita egyik fontos eleme a kerületnek járó kompenzáció. Zugló vezetése továbbra is 2,95 milliárd forintra tart igényt, miközben a Bayer Construct tulajdonosa, Balázs Attila 2025-ben azt jelezte, hogy szerinte már csak másfél milliárd forintos kötelezettség maradt. Ezt azzal indokolta, hogy közben kerületi iskolaudvarokat újítottak fel.