Pintér Sándor kijelentette, megfelelő módon szervezik a védekezést a Dunán és a Lajtán4Fénykép© hirado.hu

Pintér Sándor kijelentette, megfelelő módon szervezik a védekezést a Dunán és a Lajtán

, 7 hír, 0 oldalnézet

A tárcavezető elmondta, hogy az előrejelzések szerint a 2013-as árvízhez hasonló, vagy azt meghaladó magasságot ér majd el a Duna és a Lajta vízszintje, így a két folyón kiemelt védekezésre van szükség. A kormány a Belügyminisztériumot (BM) hatalmazta fel, hogy szervezze meg az árvízi védekezést – mondta, hozzátéve: meg fogják akadályozni, hogy a víz áttörje a Duna és a Lajta a gátjait.

A védekezés részeként már az előző héten elkezdte a munkát az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF). Kijelölték azokat a helyeket, ahol a vízszint emelkedéséből rendkívüli helyzet adódhat, például esetlegesen meg kell emelni a gátakat vagy ki kell telepíteni a lakosságot – mondta a miniszter.

„Meggyőződésem, hogy a kitelepítés nem fog bekövetkezni”, mert a megfelelő védművek közé tudjuk szorítani a vizet – tette hozzá. A belügyminiszter elmondta, hogy a Kopernikusz programon keresztül az Európai Unió is támogatja a védekező munkát, mert a rendszer mutatja a pillanatnyi vízállásokat a vízgyűjtő medencén belül, és ennek révén jobban fel lehet készülni.