4Fénykép© 24.huPutyin személyesen találkozna Trumppal, csak azt nem tudja egyikük sem, hogy hol és mikor
Dimitrj Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára szerdán azt mondta, Vlagyimir Putyin készen áll találkozni az amerikai elnökkel. A TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint a sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy semmilyen magas szintű találkozóval kapcsolatban nincsenek konkrétumok. Ezt megelőzően, kedden Donald Trump amerikai elnök arról beszélt, találkozni fog Putyinnal, de kétségesnek nevezte, hogy erre a decemberben Floridában tartandó G20-csúcstalálkozón kerülhetne sor.
Peszkov szerint Putyin és Trump a telefonbeszélgetéseik során mindig hangsúlyozták, hogy készen állnak arra, hogy szükség esetén újból találkozzanak. Az MTI beszámolója szerint a sajtótájékoztatón a sajtótitkár arról is beszélt, hogy egyelőre nincsenek meg a feltételei annak, „hogy a tárgyalások békés pályára álljanak”, ezért pedig a Kreml Ukrajnát hibáztatja.
Donald Trump kedden a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott kétoldalú megbeszélése elején arról beszélt, nem zárja ki egy újabb találkozó lehetőségét. Az MTI beszámolója szerint ugyanakkor azt kétségesnek nevezte, hogy erre a decemberben Floridában tartandó G20-csúcstalálkozón kerülhetne sor.
