Rákay szerint túl sok hazaszeretet van a Petőfi-filmben ahhoz, hogy a globalista fősodor jó szemmel nézze
, 7 hír, 2 oldalnézet
A szakember szavai szerint a napokban bemutatott történelmi kalandfilm egyfajta nemzeti minimum. „Kellenek olyan ügyek, amiken nem vitatkozunk, bárhogy is szavazunk négyévente, és bárhogy is gondolkodunk a világról” – mondta.
„Ez egy ilyen film, mert olyan hősökről szól, akik nélkül lehet, hogy ma nem lennénk itt, lehet, hogy nem lenne Magyarország” – húzta alá.
Rákay Philip megrázónak és könnyfakasztónak nevezte a filmet ért visszajelzéseket. Mint mondta, vidéki és budapesti helyszínekről is olyan jelzéseket kapott, hogy a vetítéseken spontán tapsban törnek ki az emberek, fölállnak és könnyes szemmel ünneplik a filmet.