3Fénykép© hirado.huRendkívüli választást hirdetett a dán miniszterelnök
Dánia miniszterelnöke, Mette Frederiksen előrehozott parlamenti választást jelentett be március 24-re, jóllehet a törvények szerint legkésőbb október 31-ig kellett volna kiírnia a voksolást. A döntés hátterében az áll, hogy pártja, a Szociáldemokraták az elmúlt hónapokban erősödni kezdtek a közvélemény-kutatásokban, részben a Grönland körül kialakult nemzetközi feszültség kezelésének köszönhetően.
A novemberi helyhatósági választásokon a kormánypárt komoly vereségeket szenvedett, és száz év után elveszítette Koppenhága vezetését is. Azóta azonban a felmérések javuló támogatottságot mutatnak: egy friss kutatás szerint a Szociáldemokraták 22,7 százalékon állnak, ami 41 parlamenti mandátumot jelentene a korábbi 32 helyett – írja a The Guardian.
Frederiksen a parlamentben „sorsdöntőnek” nevezte a választást Dánia és Európa jövője szempontjából. Kijelentette: a következő négy évben az országnak és a kontinensnek „a saját lábára kell állnia”. Hangsúlyozta az újrafegyverkezés szükségességét, valamint azt, hogy újra kell definiálni Dánia kapcsolatát az Egyesült Államokkal, amelyet korábban legszorosabb szövetségesének tekintettek.