
Riasztott a Magyar Nemzeti Bank, óriási a baj
Az MNB büntetőfeljelentést tesz, és felhívta a figyelmet, hogy a megkárosított állampolgároknak is célszerű a rendőrséghez fordulni.
A közlemény szerint a csalók több esetben a jegybank központi, ügyfélszolgálati, illetve az emlékpénzeket forgalmazó lakossági pénztári telefonszámait másolják le időlegesen. Így úgy tűnhet, mintha a hívás az MNB-től érkezne. Az idén összességében immár 61 esetben érkezett az ügyfelektől jelzés arról, hogy a jegybank nevével visszaélve (telefonos másolással vagy anélkül) akarták őket megtéveszteni.
A telefonos bűnözők meséje szerint más csalók „támadták meg” az ügyfél valamelyik kereskedelmi banknál vezetett számláját és pénzeket utalnak el arról. Ezért sürgős segítséget, például azonnali másik bankszámlára való utalást, „vírusirtó” program – valójában további adatok megszerzésére vagy a számítógép irányításának átvételére alkalmas kémprogram- telepítését ajánlják, mert állításuk szerint, az MNB nevében „közreműködnek a banki utalásokban”. Ha a hívott fél nem adja meg az általuk kért bizalmas banki adatait, a csalók a bankszámla befagyasztásával fenyegetőzhetnek.