Rossi: eddig nulla pontot szereztünk, nincs más alternatíva, csak a győzelem3Fénykép© hirado.hu

Rossi: eddig nulla pontot szereztünk, nincs más alternatíva, csak a győzelem

, 10 hír, oldalnézet

„Két meccsen nulla pontot szereztünk, ezek után nincs más alternatíva, csak a győzelem. Ez egy ki-ki meccs lesz, amelyen mindkét csapatra ugyanolyan nyomás nehezedik. Nekik és nekünk is kell a három pont, egy cipőben járunk. Ha megvan, azzal továbbjuthatunk, de ha mégsem, akkor is úgy távozunk, hogy három pontot bezsebeltünk” – mondta az MTI érdeklődésére szombati sajtótájékoztatóján a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető.

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik miatt pedig nem aggódik, az elmúlt három napban elsősorban a regenerációjára koncentráltak. Másik újságírói kérdésre elárulta, hogy az Eb előtti utolsó felkészülési mérkőzésen megsérült Styles Callum már négy napja együtt edz a társaival, így készen áll a játékra.

A kezdőcsapatot illetően pedig úgy fogalmazott, lesz néhány változtatás, viszont ezt most nem a rossz játék, hanem a csapat frissítése indokolja.