
Sorsdöntő lesz az idei Békemenet Fricz Tamás szerint
A politológus emlékeztetett: 2012-ben az Európai Bizottság az alaptörvényt támadta, és a médiaszabadságot, a demokráciát „féltették tőlünk”. Hozzátette, szükség volt egy első, nagy kiállásra, arra, hogy a magyar nép a jelenlétével bizonyítsa, ezek a vádak nem igazak.
„Eltelt 13 év, és most soha nem látott támadás éri a magyar szuverenitást kívülről és belülről. A külső támadás olyan összehangoltnak tűnik a brüsszeli elit részéről, hogy különös fellépést kíván tőlünk. Korábban politikailag támadtak bennünket, az elmúlt hónapokban, a háború kapcsán összehangoltan támadnak bennünket politikailag, jogilag és pénzügyileg” – fogalmazott.
„Mindenáron be akarnak vonni minket a háborúba, azt akarják, hogy 27. tagállamként álljunk be a többiek mellé, fogadjuk el azt a bornírt gondolatot, hogy az Európai Unió háborúban áll Ukrajna oldalán. Erre nagyon erős választ kell adni, a békemenet megmutatja, hogy az ország látható többsége meg akarja védeni az önállóságot” – mondta.