Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Sauska Borászat és az Ökumenikus Segélyszervezet© kemma.hu

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Sauska Borászat és az Ökumenikus Segélyszervezet

, 4 hír, 0 oldalnézet

Az egyezmény értelmében a borászat évi minimum 10 millió forinttal támogatja a karitatív szervezet rászoruló hazai családokat segítő munkáját. Az ünnepélyes alkalmon jelen volt Lévai Anikó és Kovács Koko István jószolgálati nagykövet, illetve részt vett az Ökumenikus Segélyszervezet támogatói közösségének több képviselője is. Az együttműködésnek köszönhetően ma már három bor – egy száraz tokaji furmint, egy vörös villányi cuvée és egy hagyományos érlelésű pezsgő – értékesítése után palackonként 1500 forint adományt ajánl föl a Sauska Borászat az Ökumenikus Segélyszervezet számára.

Több mint öt éve támogatjuk a Segélyszervezet munkáját, folyamatosan bővítve ezt az immár három borból álló egyedi címkés sorozatot. A folyamatosság és a kiszámíthatóság ugyanúgy fontos a borászatban, mint a karitatív munkában.

Ezért is örülünk, amikor konkrétan látjuk a segítő munka erejét és értelmét, többek között a Segélyszervezet Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei intézményeiben, vagy az országos Iskolakezdés Együtt! akció során, amelyekhez sok kisgyermekes munkatársat foglalkoztató családi cégként szintén könnyen kapcsolódunk.