Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megerősítjük a területvédelmi tartalékos rendszert2Fénykép© hirado.hu

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megerősítjük a területvédelmi tartalékos rendszert

, 5 hír, oldalnézet

A „Szeretem, megvédem!” kampányban megszólított fiatalok megtartása kiemelt feladat, amelyben a Matasznak is nagy szerepe van – mondta a honvédelmi miniszter a HM tájékoztatása szerint, hangsúlyozva, hogy az október 4-én, a területvédelmi tartalékosok napján aláírt háromoldalú megállapodás a területvédelmi tartalékos rendszer megerősítését szolgálja.

„A tartalékosok napja alkalom arra, hogy elismerjük a tartalékos katonák szolgálatát és azt az áldozatvállalást, amelyet hazánk védelme érdekében tesznek. A tartalékosok fontos és nélkülözhetetlen részei a Magyar Honvédségnek, példaértékű elkötelezettségről és hazaszeretetről tesznek tanúbizonyságot, hiszen nemcsak a békeidőszakban biztosítják a honvédség hatékonyságát, hanem készen állnak arra is, hogy vészhelyzetekben, szükség esetén bármikor szolgálatba álljanak” – fűzte hozzá.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy a június közepén kezdődött „Szeretem, megvédem!” kampány hatására már több mint kétezren csatlakoztak a honvédséghez, megerősítve Magyarország védelmi képességeit.