Szánthó Miklós: Magyarország a normalitás és a józan ész hazája
Az MTI-hez eljuttatott beszámoló szerint Szánthó Miklós az adásban elmondta, „a világrendben változás zajlik, ezért a Nyugatnak szüksége lenne egy erős USA-ra”, de egy ország csak annyira erős, amennyire a vezetői is azok.
„És Biden bizony gyenge” – tette hozzá, kiemelve, ezt mutatja az Ukrajna ellen elkövetett orosz agresszió is, mely Trump alatt nem történt volna meg. „Ezért bízunk Trump győzelmében, aki visszahozhatja a normalitást és a józan észt, Ukrajnába pedig a békét” – fogalmazott a főigazgató.
A magyar politikai helyzettel kapcsolatban az Alapjogokért Központ vezetője aláhúzta: Magyarország demokratikus jogállam. A baloldal igazából azért frusztrált, mert a magyar jobboldal sikeres, demokratikus legitimitása erős, négy választást is kétharmaddal nyert meg zsinórban – mutatott rá.