Szijjártó Péter leszögezte, a nemzetközi közösségnek fel kellene lépnie a közel-keleti keresztény közösségek üldöztetése ellen
, 6 hír, oldalnézet
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az utóbbi időszak történései jól demonstrálták, hogy milyen könnyen eszkalálódhat a közel-keleti konfliktus, s ha ez összeér a szintén szintet lépő ukrajnai háborúval, annak akár végezetes hatása is lehet a globális biztonságra.
Kiemelte, hogy Magyarország álláspontja világos, és négy pontban összegezhető.
Először is számunkra rendkívül fontos az eszkaláció elkerülése. Épp ezért nagyon nagyra becsüljük az arab országok jelentős részének visszafogott, stabilizáló szerepét ebben a válságban
– fogalmazott, külön kitérve Jordániára, illetve az Öböl-menti államokra.