Szijjártó Péter: Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja5Fénykép© index.hu

Szijjártó Péter: Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja

, 7 hír, 0 oldalnézet

Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja, és ezért továbbra is készen áll az együttműködésre minden olyan ügyben, amely segíti a boszniai Szerb Köztársaság fejlődését, stabilitását és nyugalmát – idézi az MTI Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető Milorad Dodik boszniai szerb elnök kampányzáró eseményén elmondott beszédében azt emelte ki mindenekelőtt, hogy Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja, többek között azért is, mert sok a közös vonás, „például az az óriási külső nyomás, amellyel szembe kell nézni.”

„Fontos, hogy ennek a nyomásnak, a fenyegetéseknek ellenálljunk. Fontos, hogy kiálljunk a saját érdekeink mellett, mert ha ezt nem tesszük, más biztosan nem fogja megtenni helyettünk” – folytatta.