
Szlovákiában rendkívüli helyzetet hirdetnek a száj- és körömfájás járvány miatt
A pozsonyi kormány országos szintű rendkívüli helyzet kihirdetéséről döntött keddi rendkívüli ülésén a száj- és körömfájás betegség eseteinek szlovákiai előfordulásával összefüggésben – írja az MTI.
Amint arról a Népszava is beszámolt, Szlovákiát is elérte a száj- és körömfájás járvány. Mostanáig Három dél-szlovákiai gazdaságban mutatták ki, Medvén, Csiliznyáradon és Bakán. A miniszter már akkor közölte, hogy mindenhol, ahol igazolták a fertőzést, az állomány teljes felszámolására lesz szükség a járvány megfékezéséért.
Szlovákiában is megjelent a halálos száj- és körömfájásSzáj- és körömfájás miatt minden haszonállatot leölnek Szlovákiában ott, ahol megjelent a járványRichard Takác szlovák földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden bejelentette: a betegség előfordulását egy újabb településen – az előzőleg már érintett települések szomszédságában lévő – Lúcson, az ottani szarvasmarha-állományban is megerősítették.