Szoboszlai Dominik jövője volt a téma Arne Slot sajtótájékoztatóján6Fénykép© blikk.hu

Szoboszlai Dominik jövője volt a téma Arne Slot sajtótájékoztatóján

, 9 hír, 0 oldalnézet

Szoboszlai Dominik végigjátszotta a mérkőzést, ahogyan a korábbi hetekben is, ismét több poszton is felbukkant a 90 perc alatt. A BBC, a Liverpool Echo és a This is Anfield osztályzatai alapján is a csapat legjobbjai közé tartozott, de a tízes skálán hatosnál jobbat ő sem kapott egyik orgánumnál sem. Kerkez Milos az utolsó percekre szállt be, balszerencséje volt, benne akadt el Virgil van Dijk talán gólba tartó labdája.

Arne Slot ismét a kispadra ültette Mohamed Szalahot, de abból, ami működött a hétvégén, a West Ham United ellen, most semmi sem maradt – talán azt leszámítva, hogy Florian Wirtz is, Szoboszlai Dominikhoz hasonlóan, a jobbak között volt. Az egyenlítő gólnál az ő lövését követően pattant be Nordi Mukiele lábára a saját kapujába a labda.

A Liverpool elszántan támadott a győztes gólért az utolsó percekben, de a Fekete Macskák cserecsatára, Isidor egyedül vihette végig a teljes félpályán a labdát, miután a Vörösök két középső védője is támadott. A haiti válogatott futballista (vélhetően látjuk majd a világbajnokságon is) elvitte a labdát Alisson Becker mellett, kapura is tudta lőni, de a visszavágtázó Federico Chiesa a gólvonal előtt menteni tudott. Akad olyan portál, amely szerint az olasz csatárt ez a megmozdulása a Liverpool legjobb játékosává emelte a szerdai teljesítményeket tekintve.