
Térképen mutatjuk, hogyan jöhet Budapestre Putyin
Az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozására érkezve Kallas azt mondta: szerinte az amerikai-orosz találkozó „rossz üzenetet küld”, annak sokkal inkább Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin között kellene megtörténnie. „Az lenne a helyes, ha Zelenszkij és Putyin tárgyalnának, hiszen végső soron nekik kell megegyezniük” – mondta.
A főképviselő ugyanakkor elismerte, hogy minden békekezdeményezést üdvözölnek, köztük Donald Trump erőfeszítéseit is, de – mint mondta – nem az érezhető, hogy Oroszország valóban békét akarna. Hangsúlyozta: Moszkva csak az erőből ért, és csak akkor hajlandó tárgyalni, ha valóban nyomás alá kerül.
„Jelenleg még nem látjuk ezt a nyomást, ezért arról is tárgyalunk, mit tehetünk még Ukrajna támogatása érdekében” – tette hozzá Kallas.