Több mint 60 millió forintért kap új vitrint a Szent Korona5Fénykép1Videó© magyarnarancs.hu

Több mint 60 millió forintért kap új vitrint a Szent Korona

, 5 hír, 0 oldalnézet

Másfél hete írtunk arról, hogy elromlott a hűtőberendezése a parlament kupolacsarnokában található vitrinnek, amelyben a Szent Koronát és koronázási ékszereket tárolják, és ezért az egészet cserélni kell az ékszerek megóvása érdekében. A német gyártócég javítani is tudta volna a vitrint, de a Szent Korona Testület inkább úgy döntött, hogy egy teljesen új vitrin gyártásával és leszállításával bízza meg a vállalatot.

A Népszava értesülése szerint már meg is kötötték a szerződést az új tárolóról gyorsított eljárásban. Ennek értelmében a német cég 151 285 euróért vállalta azt, hogy

rendelkezésre bocsátja a vitrin és az ahhoz szükséges minden alkatrészt, tartozékot, szoftvert; leszállítja, telepíti, üzembe helyezi az eszközt; egy tízfős kezelőszemélyzetnek oktatást biztosítanak; és két évig vállalták az elektromos üzemű részegységek – hőmérséklet szabályozó rendszer, páratartalom ellenőrző rendszer, hidraulikus emelők és világítás – karbantartását is (ez utóbbi azért is fontos, mert 2007 óta legalább 5 alkalommal kellett javítani az előző vitrin különféle elromlott részeit, összesen kb.